Közel 2 milliárd forintos fejlesztési programot terveznek megvalósítani Maglódon. Ha minden a város elképzelései szerint alakul, akkor az út- és intézményi felújítások mellett új bölcsőde és új iskolai tantermek is épülhetnek a városban.

Az előzetesen tervezett éves költségvetést is bőven meghaladó fejlesztésekre készülnek Maglódon. A beruházások részleteiről Tabányi Pál, a település független polgármestere a városi lapban azt írta, hogy ha a terveket sikerül megvalósítaniuk, azzal méltó módon ünnepelnék a település várossá válásának tizedik évfordulóját.

A fejlesztési program keretében többek között megújulhat az összes régi építésű iskolaépület a városban, amelyre már 245 millió Ft a rendelkezésükre áll egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Emellett Maglód saját zsebből is áldoz iskoláira, bevételeinek terhére felújítja a központi épület és a nyaralói palatetős iskolaszárny tetőszerkezetét és tetőhéjazatát is.

Új bölcsőde és új iskola is kilátásban van

A város vezetője derűlátó a Szivárvány Óvoda mellé tervezett bölcsőde megépítésével kapcsolatban is. Amennyiben a polgármesternek valóban jók a megérzései és sikeresen szerepelnek az ezzel kapcsolatos pályázaton, akkor még idén egy új bölcsődével is gazdagabbá válhat a település.

Azonban ennél is nagyobb eredménynek számítana, ha végre sikerülne bővíteni az általános iskolai tantermek számát. Meg nem erősített hírek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Klebelsberg Központ jóváhagyta a régóta várt 10 tantermes iskola létesítését, így már csak a kormányzat jóváhagyása hiányzik ahhoz, hogy 1,2-1,4 milliárd forintból új tanintézmény épüljön a településen.

Tabányi Pál az úthálózat fejlesztéséről is beszámolt: egész biztosan megújul a Deák Ferenc utca és a Rákóczi utca orvosi rendelőhöz vezető szakasza, illetve az Ady Endre utcának a Bethlen utca és a József Attila körút közötti része, emellett folytatódik az Ady Endre utca javítása a József Attila körút és a Martinovics tér között, és újjászületik a Sallai utca burkolata is. Ezekre utóbbi munkákra összesen 77 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére.