Minden olyan településen kötelező lesz a bölcsődei ellátás biztosítása, ahol legkevesebb negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él vagy legalább öt család igényli az ellátást. A legkisebb gyermekek nevelését biztosító intézmények fejlesztésére mintegy százmilliárd forintot fordítanak.

Mintegy százmilliárd forint áll rendelkezésre bölcsődék és óvodák fejlesztésére, létrehozására különböző pályázatok keretében – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón. Novák Katalin tájékoztatása szerint a januártól hatályos új bölcsődei szabályozás rugalmas lehetőséget ad a települések és a szülők számára. 2018 végéig ugyanis minden olyan településen kötelező lesz a bölcsődei ellátás biztosítása, ahol legkevesebb negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él vagy legalább öt család igényli az ellátást.

Az új szabályozással a kormány célja az, hogy a lehető legközelebb biztosítson bölcsődét a dolgozni akaró kisgyermekes szülőknek, és szeretnék elérni hogy Magyarországon a bölcsődei helyek száma elérje a hatvanezret. Fűrész Tünde, a bölcsődei átalakításért felelős miniszteri biztos az új szabályozást részletezve elmondta, hogy intézmény típusú ellátásnak minősül a bölcsőde és a mini bölcsőde, szolgáltató ellátásnak pedig a családi és a munkahelyi bölcsőde. Az új szabályozás keretében az önkormányzatok önállóan, megbízással és társulási szerződéssel is fenntarthatják az intézményeket. A mini bölcsődék pedig, amelyek könnyített feltételekkel működhetnek, elsősorban a kistelepüléseken jelentenek megoldást.

A családi bölcsődék – mint a családi napközik jogutódjai – esetében az a legnagyobb változás, hogy a szülő a munkáltatójánál el tudja számoltatni a költségeket.

Munkahelyi bölcsődét vállalkozás, nonprofit szervezet és költségvetési intézmény is létesíthet, ebből a célból a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program hatmilliárd forintos keretösszegére március eleje óta lehet benyújtani a pályázatokat. Azok a vállalkozások, amelyek munkahelyi bölcsődét hoznak létre, csökkenthetik a társasági adójukat – emelte ki a miniszteri biztos.

(MTI)

(Címlapfotó: megtobbmeset.hu)