Tőkeerős nemzetközi cég helyezi európai központját Monorra. A 6 milliárd forintos beruházással jelentősen nőhet a város adóbevétele és növekedhet a munkahelyek száma is.

Monorra helyezi európai központját egy nemzetközi cég, amely a világ legnagyobb autógyárainak elektromos autóiba gyárt akkumulátor-alkatrészeket – tette közzé saját Facebook oldalán Zsombok László. A monori polgármester bejelentését a Gyömrői Hírhatár szúrta ki. A Reflexx épp egy hónappal ezelőtt adott hírt arról, hogy a település már készül az új befektetők fogadására. Senki sem gondolta, hogy a kezdés ennyire jól fog sikerülni.

A dél-koreai cég beruházása óriási sikernek számít a településen, a Shin Heung Sec EU Kft. 20 millió eurós, azaz több mint 6 milliárd (!!!) forintos befektetéssel néhány hónapon belül megkezdheti a próbagyártást.

Monor polgármestere a posztban úgy fogalmazott,

Egy település jövője attól is függ, mennyire vonzó a befektetők számára. Mennyi munkahely létesül és mennyi adó folyik be a számlájára.

A vállalat hamarosan a legnagyobb foglalkoztató lehet Monoron, de a mostani üzlet vélhetően a város bevételeit is komolyan segíteni fogja. A Reflexx korábban megvizsgálta, hogy gazdaságilag mennyire erősek a környék települései. A legfrissebb adatok alapján saját adóbevétel szempontjából Monor a középmezőnyhöz tartozik, ami a mostani beruházásnak köszönhetően jelentősen javulhat.

 

(Fotó forrása: Zsombok László Facebook oldala)