Átadják a multifunkcionális sportcsarnokot, elkezdődhet a városi szakrendelő felújítása, megújulhat az egykori kisegítő iskola épülete. Monor idei terveiről számolt be a település polgármestere.

Monor önkormányzata saját forrásból kívánja megvalósítani 2017-re tervezett fejlesztéseinek egy jelentős részét, amiről Zsombok László a település polgármestere beszélt a Gemini Televízió stúdiójában. A városvezető szerint a saját erőforrások mellett pályázati pénzekre is számítanak, emellett tudatosan készülnek az új befektetők fogadására.

Utak, járdák, közterületek

A gyorsan növekedő agglomerációs településeken visszatérő fejlesztési területnek számítanak a helyi járdahálózatok. Pécel és Üllő mellett Monoron is napirendre került ez a kérdés: a helyiek biztonságos közlekedését segítő gyalogutak kiépítésére és felújítására 20 millió forintot fordít idén a város. A járdák mellett gyalogátkelő-helyek kialakításával is növelik a közlekedésbiztonságot, Zsombok László elmondása szerint még az év első felében négy új zebrát hoznak létre Monoron.

A Petőfi utca látványterve

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, díszkővel és térburkolattal teszik esztétikusabbá a Petőfi Sándor utca Virág utca és Széchenyi utca közötti szakaszát, emellett a környék parkosítása is az idei tervek között szerepel. A polgármester elmondta, hogy a felsoroltakon kívül egy elnyert 450 milliós forintos támogatásnak egy részét szintén a közlekedési infrastruktúra javítására fogják fordítani. Pályázatot nyújtottak be a Balassi Bálint utca aszfaltozására, így sikeres szereplés esetén a Klapka és a Lőcsei utca közötti szakasz az év második felében készülhet el.

A térség legnagyobb sportberuházása zajlik

Az új monori sportcsarnok látványterve

A 2017-es év kiemelkedő beruházása egyértelműen az új, multifunkciós sportcsarnok megépítése lesz Monoron. Tervek szerint november végén, vagy december elején vehetik birtokba az új épületet a helyi sportolók. A beruházás összköltsége több mint egymilliárd forint.

Még az idei évben megújul a Petőfi utca 34 alatt lévő egykori kisegítő iskola épülete. A munkák befejezését követően ez az épület ad majd otthont a Tankerületi Központnak. Nem ez lesz az oktatási intézményrendszert érintő egyetlen beruházás 2017-ben, ugyanis 20 millió forintból felújítják az iskolai vizesblokkokat is.

Sikeres pályázatok elkészítésével szeretné előteremteni az önkormányzat a monori szakrendelő felújításához szükséges pénzt. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház fenntartásában működő intézmény évente közel 200 000 beteget fogad, így az önkormányzati segítség megkerülhetetlen. Ha a városvezetés tervei megfelelően alakulnak, akkor akár már idén elkezdődhet a régóta várt fejlesztés.

Üzleti parkot tervez Monor

Zsombok László a stúdióbeszélgetés során kitért a 4-es számú gyorsforgalmi út továbbfejlesztésére is. A polgármester szerint az állami beruházásnak köszönhetően számítani lehet arra, hogy Monoron is megerősödik egy olyan vállalkozói érdeklődés, amely szükségessé teszi az üzleti infrastruktúra fejlesztését. Szerinte ez nem kimondottan egy ipari park létrehozását jelenti, hanem egy olyan üzleti park, üzleti terv összeállítását, mellyel meggyőzhetők az érdeklődő befektetők arról, hogy érdemes Monoron telephelyet kialakítaniuk. A Reflexx nemrég gyűjtötte össze a környékbeli települések ipari bevételeit, amiből kiderül, hogy Monor 2017-re 370 millió forint iparűzési adóbevételével a térség középmezőnyéhez tartozik.

A település vezetői abban bíznak, hogy a 4-es útnál kezdődő építkezés egy újfajta befektetői kedvet generál, ezért Monor már most kész ajánlatokat készít elő a város leendő befektetői számára.

 

Fotók: reflexx.hu; monor.hu