Két év múlva komoly változásokra lehet számítani térségünk vasúti közlekedésében. Új gyorsvonal épül, emeletes vonatok érkeznek és több vonalszakaszt is felújítanak.

Márciusban írtunk először arról, hogy emeletes vonatok érkezhetnek Magyarországra, amelyek várhatóan Vecsés, Üllő és Monor állomásait is érintik majd. A tervezett fejlesztés most már kicsit kézzel foghatóvá vált, az Index hírportál Svájcban, a gyártás helyszínén mutatta be azokat a járműveket, amelyekkel térségünkben is utazhatunk majd.

 

 

A 2019-es esztendő egyébként komoly változást hozhat térségünk vasúti közlekedésében. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még 2016 novemberében jelentette be, hogy százmilliárd forintból teljesen új vasútat építenek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Nyugati pályaudvar között. A pálya a régi ceglédi vonallal párhuzamosan futna, amely Kőbánya-Kispest vasútállomástól egészen Monorig húzódik majd, s jelentős része föld alatt haladna. Erre a vonalra érkeznek az új emeletes vonatok.

A kormány korábban azt is bejelentette, hogy több ezer milliárdos beruházásba kezd a MÁV vonalain. Az Ecsert, Maglódot és Gyömrőt is érintő újszászi szakasz felújítása 2019-ben történhet meg.

 

(Címlapfotó: Budapest Nyugati pályaudvar – Rizsavi Tamás, 2017)