Nem csak a nagyokról szól majd a választás

Bőven lesz választási lehetősége azoknak, akik elmennek voksolni az áprilisi országgyűlési választáson. A megadott határidőig eddig szinte ismeretlen pártok is össze tudták gyűjteni az induláshoz szükséges 500 aláírást.

Meglepően sok, várhatóan 16 jelölt szerepel majd a szavazólapokon Pest megye 7-es számú választókerületében április 8-án. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint az alábbi jelölteknek sikerült határidőre összegyűjteniük az induláshoz szükséges aláírásokat:

A monori, azaz Pest megye 10-es számú választókerületében az alábbiak indulhatnak a megmérettetésen:

  • Galyas Zoltán (HHP)
  • Janzsó Miklós Csaba (MOMENTUM)
  • Lakos Menyhért (MUNKÁSPÁRT)
  • Lendvay Endre (JOBBIK)
  • Lutter Ferenc (LMP)
  • Papp Roland (EGYÜTT)
  • Pogácsás Tibor (FIDESZ-KDNP)
  • Rakita Andrea Éva (SEM)
  • Seres Attila (EU.ROM)
  • Szabó Attila (MIÉP)
  • Torzsa Sándor (MSZP-PÁRBESZÉD)

A hosszúnak tűnő listák már csak akkor rövidülhetnek, ha az ellenzéki szervezeteknek sikerül egymással megegyezniük abban, hogy közösen támogatott jelöltet indítsanak. Ennek lehetőségéről régóta lehet olvasni a sajtóban, bár egyes pártok ezt eddig határozottan visszautasították.

Országos listára is szavazunk

Nem csak egyéni jelöltekre, hanem országos pártlistára is lehet majd szavazni áprilisban. Bár a közvélemény erre a kérdésre kevesebb figyelmet fordít, azonban ezekről a listákról is be lehet kerülni a törvényhozásba. A vecsési körzetben erre maximum a Jobbiknak lehet esélye, Sas Zoltán a radikális párt országos listáján a 30-ik helyen szerepel. A párt a 2014-es választáson 23 jelöltet tudott ezen a vonalon bejuttatni a parlamentbe.

Apostol Klaudia az LMP országos listáján a 25-ik, Nyeste Andrea a DK listáján a 71-ik helyen szerepel, így ha lehet hinni a közvéleménykutatásoknak, ők kizárólag az egyéni szereplésükben bízhatnak.

 

Nyitófotó: Az LMP standja (Forrás: Apostol Klaudia, az LMP jelöltjének Facebook oldala)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .