Miközben az ország vidéki területei folyamatosan ürülnek, Budapest közvetlen környékén egyre többen laknak. Térségünkben három település is szerepel a leggyorsabban növekedő városok listáján.

A Belügyminisztérium (BM) minden évben kiadja a településszintű lakosságszámokat, így a legfrissebb adatok most könnyen összevethetők a 7 évvel ezelőtti számokkal. Az adatokból kiderül, hogy bár Magyarországon általános a népességfogyás, mégis, ez az egyre kevesebb ember egyre kisebb területre sűrűsödik össze. Ebből a szempontból Budapest egyes kerületei, illetve Pest megye emelkedik ki, utóbbi lakossága 54 ezer fővel nőtt 2011 óta, ezzel kimagaslóan a legnagyobb nyertese lett a belső migrációs folyamatoknak.

Gyömrő nő a leggyorsabban

A BM az alapján sorol be valakit egy településre, hogy az állampolgár a vizsgált időpontban rendelkezett-e lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel az adott városban. Sokan elmulasztják az új lakcímükre való bejelentkezést, ezért az is előfordulhat, hogy a számok kicsit pontatlanok. Az így nyilvántartott adatok alapján térségünk települései közül egyértelműen Gyömrő produkálta a legnagyobb növekedést.

A Belügyminisztérium adatai szerint 7 év alatt több mint 2 ezer fővel nőtt a lakosságszám Gyömrőn, 16 138-ról 18 228-ra duzzadt a hivatalosan is bejelentettek száma. Ez 12,6%-os növekedést jelent 2011-hez képest.

Ezzel az eredménnyel Gyömrő a 7-ik helyen áll az ország legnagyobb növekedést produkáló településeinek rangsorában, amelyet a Portfolio állított össze. A lista első 25 helyére Maglód és Pécel is felfért. Előbbinek 1127 fővel (11 582-ről 12 709-re), utóbbinak 1114 fővel (15 197-ről 16 311-re) nőtt a lakosságszáma. Ez azt jelenti, hogy a regisztráltak száma Maglódón 9,7%-al, Pécelen pedig 7,3%-al volt több idén januárban, mint 2011-ben.

Üröm az örömben

A felsorolt adatokat első olvasásra talán pozitívumként fogadja a legtöbb olvasó, de sajnos sok hátulütője is van annak, hogy a távolabbi vidéki településekről egyre többen költöznek a fővárosba és annak környékére. Ahogy az agglomeráció egészében, úgy környékünkön is több önkormányzat infrastruktúrája lemaradásban van a lakosságszámhoz képest. A parkolóhelyek kialakítása és a közművesítés mellett többek között az óvodák, az iskolák és az egészségügyi intézmények folyamatos fejlesztésére is szükség van. Gyömrőről például egy országosan is egyedülálló tanulmány készült tavasszal, amelyből az derült ki, hogy a következő 4 évben 2 új iskolát kellene felépíteni a településen.

 

Nyitófotó: társasházak Gyömrőn (Fotó: Reflexx)