Maglódi férfi lehet az év jegyellenőre

Egy maglódi férfi is esélyes arra, hogy az év jegyellenőrévé válasszák a Budapesti Közlekedési Központ által meghirdetett versenyen. Csernáth Zoltánra március 6-ig lehet szavazni.

Tavaly nagy sikert aratott, ezért idén is elindította Az év jegyellenőre elnevezésű versenyt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A versenyen hat jelölt indulhatott el, akiket a közlekedésszervező társaság választott ki szakmai szempontok és a jelöltek egész éves teljesítménye alapján. Többek között az is az indulás feltétele volt, hogy a kiválasztott ellenőrökkel kapcsolatban ne legyen jogos utaspanasz, tehát már előzetesen is sokat nyomott a latban a fővárosban közlekedők visszajelzése.

A hat versenyzőről kisfilmek készültek, amelyek már megtekinthetők a közlekedési cég Facebook oldalán. Az oldal követői a tetszik gomb megnyomásával szavazhatnak a számukra legszimpatikusabb jelöltre 2017. március 6-áig. A legtöbb „lájkot” begyűjtő versenyző lesz a 2016-os év legjobb ellenőre.

A maglódi Csernáth Zoltánra is szavazhat

A versenyzők között található Zoltán is, aki Maglódon él. Bemutató kisfilmjéből kiderül, hogy két kisfia és két nagylánya a legfontosabbak számára, legszívesebben velük tölti a szabadidejét. Eredetileg a vendéglátóiparban helyezkedett el, azonban immár 11 éve dolgozik jegyellenőrként. Szereti a munkáját, s elmondása szerint mindig mindenkivel próbálja megtalálni az emberi hangot.

Zoltánra a videója alatt lehet szavazni a tetszik gomb megnyomásával. A videót EZEN A LINKEN lehet elérni, vagy a lentiekben is megtekinthető. A verseny részleteit és a többi versenyzőt a BKK honlapján bárki megismerheti.

 

(Fotó: BKK)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .