Elérhető álmokat dédelget a Monor SE

Tavaly második helyen zártak, idén már ettől is többre vágynak. A monori futballklubnál ki merik mondani, hogy a másodosztályba jutás a cél.

Most már egész biztos, hogy a tabella első helyén zárja a 2017/18-as bajnoki év félidejét a Monor SE labdarúgócsapata. A kék-fehér alakulat az NB III Keleti-csoportjában eddig lejátszott 14 mérkőzéséből 10-et megnyert, 4-szer pedig döntetlent játszott. Ennek köszönhetően vereség nélkül, 34 begyűjtött ponttal áll a lista élén.

Nagy álmokat dédelgetnek Monoron, ami a fenti eredmények alapján nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Horváth Dávid, a Monor SE vezetőedzője nemrég egy nyilatkozatban elárulta, hogy

Tavaly még álom volt a feljutás, idén viszont kimondott cél.

A bajnokság őszi idényében bizonyította a klub, hogy bárkit képes megverni, s nem hiába áll a tabella élén. Amennyiben tavasszal és nyáron is képes ugyanezt a színvonalat hozni a csapat, készülhet története egyik legszebb időszakára, azaz az NB II-re.

A feltételek egyébként már most is adottak, a klub tavaly is rendelkezett a felsőbb osztályban való szerepléshez szükséges licenccel. Persze előre inni a medve bőrére sosem szabad, hiszen vannak csapatok, akik sokat tesznek majd azért, hogy beteljesületlen maradjon a monori álom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .