Mintegy 2 milliárd forintból épülhet egy teljesen új iskola Maglódon. A 10 tantermes intézmény építése jövő tavasszal kezdődik.

Új iskolát építenek Maglódon – jelentette be Tabányi Pál az önkormányzat honlapján. A település polgármestere szerint a beruházás a Maglódi Polgári Kör és a helyi Fidesz között létrejött szövetség hatékony munkájának eredménye.

A kormány a fejlesztés előkészítésére 170 645 000 forintot biztosított, de a beruházás összköltsége várhatóan 2 milliárd forint lesz.  Ennek köszönhetően a Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egy új 10 tantermes tornateremmel rendelkező iskolaépülettel bővül az Aradi utca és a Tóvik köz által határolt telken. A terület rendezését az önkormányzat már el is kezdte, várhatóan a jövő év első felében elkezdődik a beruházás megvalósítása.

Az új iskoláért szinte közösen mozdult a város. A politikai szervezetek mellett civilek, és a Klebelsberg Központ (KK) is lobbizott azért, hogy a helyi gyerekek méltó körülmények között tanulhassanak. A KK meg nem erősített hírek szerint még májusban támogatta a projektet.

A településen nem ez lesz az egyetlen nagyberuházás, a 2018-as év elején a bölcsődefejlesztés is elkezdődik.

 

(Nyitó fotó: Iskolások a maglódi iskola udvarán – a UP Kommunikációs és Média Kft. által készített Maglód című film képkockája)