Az óvodások után a bölcsődések is vadonatúj intézményt kapnak Maglódon. Kizárólag a közbeszerzési folyamat átfutásán múlik, hogy mikor kezdődhet el az építkezés.

Az új bölcsődét az úgynevezett Klenovai városrészen építik fel, a Szivárvány óvoda közvetlen szomszédságában. A közel 900 négyzetméteres épületben 3 gondozási egységet és 6 csoportot alakítanak ki. Az épületben helyet kap egy tálalókonyha, mosoda, babakocsi-tároló, öltözők, mosdók, fűtési helyiség, két iroda és egy irattár. A leendő bölcsi természetesen teljesen akadálymentes lesz.

A Reflexx megkeresésére Fajka Szilvia, az önkormányzat sajtóreferense azt mondta, hogy

amennyiben a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás kedvezően alakul, úgy ideális esetben már év végén megkaphatják az új bölcsődét a legkisebb maglódi gyerekek.

Az ehhez szükséges forrás rendelkezésre áll, azt még júniusban nyerte el az önkormányzat.

Nem az új bölcsőde az egyetlen, ami a 12 ezer lakossal rendelkező város fejlődését igazolja. A településen 2 milliárd forintból új iskola, 197 millió forintból új egészségügyi központ is épül, és elbírálási szakaszban jár egy 800 millió forintos pályázat, amiből új sportcsarnokot építene Maglód.

Az új maglódi bölcsőde látványterve

Az új maglódi bölcsőde látványterve (Forrás: Maglód Város Önkormányzata)

 

Az új maglódi bölcsőde látványterve

Az új maglódi bölcsőde látványterve (Forrás: Maglód Város Önkormányzata)