Már 1 milliárd forinton felüli az az összeg, amelyet az egészségügyi infrastruktúra modernizálására kaptak az elmúlt egy évben a térség települései. Ezúttal a maglódiak örülhetnek.

Pécel után Maglódon is új egészségügyi intézmény épülhet a következő másfél évben. A maglódi önkormányzat tájékoztatása szerint 197 millió forintot nyertek a pest megyei önkormányzatok számára megnyílt kompenzációs keretből arra, hogy új egészségügyi központot építhessenek a településen. A Wodiáner utcába tervezett centrum tervek szerint 2019-re készülne el.

Ugyanebben az évben kap vadonat új, több száz négyzetméteres orvosi rendelőt Pécel, emellett a térség más településein is fejlődik az egészségügyi infrastruktúra. Vecsésen 400 millió forint állami támogatással épül új egészségügyi központ és mentőállomás, Gyálon pedig tavasszal újították fel a helyi védőnői épületet, amelynek alapterületét a duplájára növelték.

 

(Nyitófotó: az új maglódi egészségügyi központ látványterve, Forrás: maglod.hu)