Ma már villanyfényes meccseket is lehet játszani Gyömrő új focipályáin. A leendő sportcsarnok és az öltözők jövője egyelőre kérdéses.

Elkészült a világítás az új gyömrői műfüves és élőfüves focipályákon, amely egy nagyobb projektnek jelenti a legújabb állomását. A fejlesztés komoly segítséget nyújt a helyi sportolók számára, akik eddig csak sötétedésig vehették igénybe a játéktereket.

A munka azonban itt nem áll meg, hanem azt folytatjuk, hogy a játékosok számára méltó körülményeket tudjunk biztosítani.

– fogalmaztak a Gyömrői Utánpótlás Football Club hivatalos közösségi oldalán. Nem véletlenül, hiszen az UFC vezetőire nagy feladatok várnak a jövőben.

Eredeti tervek szerint első ütemben füves és műfüves pályát, majd később sportcsarnokot, lelátókat és öltözőket építettek volna a Mendei út mellett található területen, ebből azonban csak a pályák valósultak meg határidőre. A projekt látványosabb része – az 517 millióból tervezett új sportcsarnok, az öltözők és lelátók – még várat magára, pedig ütemterv szerint 2017 június végére kellett volna átadni az említett épületeket.

A teljes beruházás nagyságrendileg 1 milliárd forintba kerül, viszont ebből még hiányzik 500 millió Ft. Ez az összeg szinte teljes egészében fedezné a korábban beharangozott új sportcsarnok, öltözők és lelátók felépítésének költségeit.

 

Nyitófotó: Új világítás a gyömrői futballpályán (Forrás: Gyömrői labdarúgás Facebook oldal)