Van, ahol 3 milliárd forintot tudtak sportberuházásokra fordítani, és van, ahol ennek tizedét sem sikerült. Most induló sorozatunkban bemutatjuk, hogyan teljesítettek ezen a területen térségünk települései.

Az elmúlt években országszerte elszaporodtak a sportcélú beruházások. Számos településen épült új sportcsarnok, sportpálya és uszoda. Az infrastruktúra fejlesztése különösen fontos a sűrűn lakott országrészeken, hiszen a dinamikus lakosságszám-bővüléssel a sportolni vágyók száma is jelentősen nő. Ezek közé a területek közé tartozik Budapest agglomerációja is, ezért a Reflexx úgy döntött, górcső alá veszi térségünk nagyobb településeit.

A következő időszakban egy 3-4 részes cikksorozatban mutatjuk be, hogy a legutóbbi (azaz a 2014-es) önkormányzati választás óta Gyálon, Gyömrőn, Maglódon, Monoron, Pécelen, Üllőn és Vecsésen hogyan tudtak a városvezetők azért lobbizni, hogy megfelelően fejlődjön saját városuk sportélete. Első alkalommal Gyál és Gyömrő eredményeit mutatjuk be.

Gyál: új uszoda, új sportcsarnok

A gyáli sportcsarnok látványterve (Forrás: gyal.hu)

A jelenlegi önkormányzati ciklus legnagyobb gyáli sportberuházása egyértelműen az új sportcsarnok. Az 546 néző befogadására alkalmas nézőtérrel és közvetítőállással rendelkező sportcsarnokot elsősorban kézi- és kosárlabdameccsekre tervezik, amelyhez egy 22 szobás szállodát is felépítenek. Az előzetes becslések szerint 1,6 milliárd forint felett lesz a beruházás teljes költsége.

Nemcsak sportcsarnokkal, hanem új uszodával is gazdagodott a település, ez utóbbi közel 350 millió forintból valósult meg. A fedett komplexumban helyet kapott egy 25×15 méteres medence, amely 190 cm mély, továbbá egy 8×15 méteres tanmedence. Ezek alkalmasak vízilabdázásra, úszásoktatásra, az iskolai tanórák után bárki igénybe veheti az uszoda által kínált szolgáltatásokat.

Az új tanuszoda Gyálon (Fotó: gyal.hu)

Pályaépítések szempontjából is jól teljesített Gyál: a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) programjának köszönhetően 28 millió forintból egy műfüves focipályát, 85 millió forintból pedig egy 90×45 méteres élőfüves focipályát épített az önkormányzat. A felsoroltak mellett lelátóval rendelkező kosárlabdapályát és strandröplabdapályát is kapnak a helyiek, amely várhatóan minden sportolni vágyó igényét kielégíti majd. Már azt is tudni lehet, hogy a városi sporttelepen jövőre egy élőfüves nagy (107×68 méteres) focipálya is készül, amelyet TAO forrásból és saját erőből kívánnak megvalósítani.

Emellett kerékpárúttal, és gumiburkolatú sportpályával bővítették a sportolni vágyók lehetőségeit, ez utóbbi 25 millió forintból valósult meg. Nem kifejezetten sportcélú beruházás, de idén őszre megújult a Millenniumi park is, ahol egy kültéri edzőtér kapott helyet.

Gyömrő: projektvezető van, pénz nincs

Gyömrőn a legnagyobb – és szinte egyetlen komoly – sportberuházásnak az új sportkomplexum megvalósítása tekinthető. A grandiózus tervek szerint első ütemben füves és műfüves pályát, majd később sportcsarnokot, lelátókat és öltözőket építenének a Mendei út mellett található területen. A teljes projekt nagyságrendileg 1 milliárd forintot emészt fel, amely eredetileg 2016 végéig valósult volna meg, ugyanis addig szerződtek az MLSZ-el.

Projektvezetői iroda (Fotó: Gyenes Levente Facebook oldala)

Bár Gyömrő képviselő-testülete a projekt koordinálásával külön projektmenedzsert is megbízott, úgy tűnik, hogy ez eddig nem segítette a beruházást. Az álmokból ugyanis egyelőre csak a füves és a műfüves játéktér valósult meg, a projekt látványosabb része – az 517 millióból tervezett új sportcsarnok, az öltözők és lelátók – nem. A kivitelezés határideje 2017 június vége volt, amit láthatóan nem sikerült tartani.

Az sem ad okot a bizakodásra, hogy a sportolók a mai napig úgy használják az új pályát, hogy ott se rendes út, se járda, se mellékhelyiség nincs. A megálmodott öltözők helyett nemrég konténereket szállítottak a helyszínre, ami azt vetíti előre, hogy jó ideig nem is kell építkezésre számítani a területen.

A porjektvezetői feladatokkal megbízott korábbi polgármester 2015 végén még azt nyilatkozta, hogy minden komolyabb üzleti kapcsolatát megmozgatta, több tárgyaláson is részt vett, így rövid idő alatt sikerült a teljes összeget előteremteni saját kapcsolatrendszerén keresztül. Hozzátette azt is, hogy

Az idei év [azaz 2015 – a szerk.] egyeztetései nyomán egészen biztosan rendelkezésre áll majd a szükséges összeg.

A korábbi megnyugtató bejelentések és a fejlesztés jelenlegi aggasztó helyzete miatt a képviselő-testületben kezdeményezték a projektvezető meghallgatását, azonban a beszámolóra eddig nem került sor. Helyette a gyömrői Utánpótlás Futball Club (UFC) vezetője adott a városvezetőknek részletes tájékoztatást.

Az új műfüves pálya Gyömrőn (Fotó: Reflexx)

A beszámolóból kiderült, hogy hiába harangozták be, hogy a sportközpont építése miatt 2016 a sportberuházások éve lesz, valójában 500 millió Ft hiányzik a kasszából. A sokat emlegetett állítólagos jó kapcsolatrendszerek csődöt mondhattak, ugyanis ma már azt is tudni, hogy a fejlesztés egyik lehetséges támogatójával, a General Electric-kel sem volt komolyabb megállapodás, csupán szóbeli egyeztetések történtek. A cég sajnos nem is viszi a pénzét Gyömrőre, azt a körülbelül 500 millió forintot, amely szinte teljes egészében fedezné a korábban beharangozott új sportcsarnok, öltözők és lelátók költségeit. A kialakult lehetetlen helyzetből most az UFC vezetőjének kellene kivezetnie a projektet, ami csöppet sem lesz egyszerű, ezért önkormányzati segítségre is szüksége lehet.

Gyömrőn az ennél jóval kisebb sportígéretekből sem lett egyelőre semmi. A város még 2014-ben nyújtott be pályázatot arra, hogy felújíthassa a focipálya melletti klubépületet. Bár a 10 milliós összeget a település elnyerte, amely a 2014-es önkormányzati kampányban is fontos szerepet kapott, azonban a kivitelezési határidő többszöri módosítása után végül egyáltalán nem épült meg az új klubház. Hivatalos indoklás szerint az összeget „beintegrálták” a Mendei úti projekt költségeibe.

Sportcsarnokot terveztek az Eskü térre is, azonban az elképzelés nem aratott osztatlan sikert a lakosság körében, hiszen egy sűrűn lakott környék egyetlen zöldterületét építették volna be. Végül a pályázat sorsa sem alakult pozitívan, ezért a gyömrői önkormányzat elállt a közkedvelt terület beépítésétől.

 

(Nyitófotó: Az új gyáli tanuszoda átadása – Fotó: Gyál Facebook oldala/Börcsök Katalin)