A szervezet a pozsonyi csata évfordulójára szeretne emlékezni júliusban. Nem először jönnek össze a településen.

Vecsésen gyülekeznek a Betyársereg tagjai július 8-án (szombaton) a pozsonyi csata évfordulója alkalmából. A helyszín azért épp Vecsés, mert állítólag itt található az ország egyetlen emlékműve amely a pozsonyi csatára emlékezik. Az alkotást a településen bejegyzett Városi Nemzeti Szövetség (VNSZ) nevű civil szervezet állíttatott.

A Betyársereg nevű formáció többször került már a figyelem középpontjába. Tagjai nem titkoltan a kemény küzdősportok szerelmesei, radikális életfelfogásuk miatt vannak, akik neonácinak tartják őket. Vélhetően idén is kiemelt figyelmet kap majd a júliusi összejövetelük. A társaságot rendre a Jobbikkal kötik össze, de több hírt lehetett már arról is olvasni, hogy nem felhőtlen a viszony a két közösség között.

A szervezet egyébként különösen kedveli a települést, a több ezer támogató és minimum 150 fő, bármikor mozgósítható aktivistát tömörítő Betyársereg 2014-ben országos találkozót, „seregszemlét” szervezett Vecsésre. Ilyen találkozót egyébként minden év elején tart a társaság, idén Kunszentmártonban találkoztak.

A pozsonyi csata emlékműve Vecsésen (Forrás: Vecsési Tájékoztató)

 

(Címlapfotó: 24.hu)