A politikai összefogás egyik legszebb példáját mutatta be szerda reggeli ülésén a gyömrői képviselő-testület. A helyi politikusok közösen dobták össze a pénzt egy vadonat új defibrillátorra.

Közel félmillió forinttal támogatják a gyömrői képviselők annak az újraélesztő készüléknek a megvásárlását, amelynek ötlete egy helyi Facebook-csoportban merült fel először. A defibrillátor beszerzéséhez szükséges 400 ezer forintot a kezdeményezők a helyiektől szerették volna összekalapozni. Azonban mielőtt elindult volna a gyűjtés, gyakorlatilag véget is ért, ugyanis a város képviselő-testületének tagjai egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy saját zsebből dobják össze a vásárláshoz szükséges összeget. A 11 képviselő által felajánlott 460 ezer forint még arra is elég lehet, hogy a defibrillátor védett tárolóját kialakítsák.

A készüléket eredeti tervek szerint a gyömrői tófürdőn helyeznék majd el, így azonnal kéznél lehet, ha a nyári kánikulában esetleg baj történik.

 

(Nyitófotó: Gyömrő képviselő-testülete, Forrás: Gyömrő Város Önkormányzata)