Már szinte minden akadály elhárult az elől, hogy Gyömrőnek új óvodája legyen. Az ehhez szükséges legfontosabb döntést csütörtök reggel hozta meg a város képviselő-testülete.

Ahogy arról korábban írtunk, a Református Egyház új óvodák építését tervezi az ország több pontján, a kiszemelt helyszínek között szerepelt Gyömrő is. A leendő intézmény létrehozásáról már több mint egy éve folyamatosan tárgyal Csűrös András gyömrői lelkész, és Mezey Attila a település polgármestere. Mára eldőlt: Gyömrőn egészen biztos, hogy új óvoda épül, az ehhez szükséges forrás és telek rendelkezésre áll.

Az intézményt úgy szeretnék felépíteni, hogy az megfeleljen az önkormányzat és az egyház elvárásainak is. Ennek érdekében az elmúlt időszak egyik legfontosabb lépését május 23-án, reggel hozta meg Gyömrő képviselő-testülete, amely felajánlotta a projekthez a Liget lakóparkban korábban megvásárolt telket. A reformátusok nyitottak voltak az együttműködésre, így a képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot.

Intézménynek szánt telek a Liget Lakóparkban Gyömrőn
Intézménynek szánt telek a Liget Lakóparkban Gyömrőn (Fotó: Reflexx)

Jól döntött az önkormányzat 2017-ben

Sokan pesszimistán fogadták két éve az akkor frissen megválasztott Mezey-féle városvezetés döntését, amikor 62 millió forintért vásárolt telket a Liget lakóparkban. A képviselő-testület az akkori vásárlással a Gyenes-időszak zsákutcás gazdálkodására próbált gyógyírt találni, ugyanis a gyerekek száma meredeken nőtt, miközben a városnak elképzelése sem volt arról, hogyan bővítse intézményeit. A képviselők a Liget lakóparkban lévő telek 2017-ben történt megvásárlásával annak esélyét akarták megőrizni, hogy a település egyik legdinamikusabban bővülő városrészén legalább a helyszín biztosítva legyen egy leendő bölcsőde, vagy óvoda számára.

A jó döntést az élet igazolta, hiszen most a telek áráért „cserébe” új óvodát kaphat a város. A Rózsa és a Kassai utcák sarkán épülő református intézménybe szerződés szerint minimum 80%-ban gyömrői gyerekek járhatnak majd. Tervek szerint az első gyerekek 2020 szeptemberében vehetik birtokba az épületet.