Hónapokon belül megnyithatja kapuit a repülőtérnél épülő új szálloda. Az 5200 négyzetméteres épület 3,2 milliárd forintból épül fel.

Még ebben az évben megnyílik a repülőtéri szálloda a beruházó Wing Zrt. és a Budapest Airport szerint. A 3,2 milliárd forintból felépülő ingatlan alapterülete 5200 négyzetméter lesz, amelyben 145 szoba kap helyet. A normál méretű szobák 16, az apartmanok 36 négyzetméteresek lesznek, emellett 350 négyzetméternyi konferenciatermet is kialakítanak.

A két cég szerdán tartotta az új szálloda bokrétaünnepségét, ahol az MTI tudósítása szerint Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a budapesti repülőtér egyike a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. Véleménye szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette, hogy 10 évvel ezelőtt kezdték meg a repülőtér fejlesztését, azóta összesen 110 milliárd forintot költöttek az infrastruktúra bővítésére, felújítására. A szálloda építése már az újabb, 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program része, amelynek keretében számos más beruházást is végrehajt a repülőtér üzemeltetője.

 

(Fotó: Máthé Zoltán, MTI)