Sorozatos csapások érik Gyömrőt. Az újabb mellbevágó hír érkezett arról szól, hogy megvágják az okmányiroda nyitvatartási rendjét.

Hétfőtől csak napi négy órában várja ügyfeleit a gyömrői okmányiroda, miután a Monori Járási Hivatal csökkentette az ügyfélfogadási időt – adta hírül a Signal TV. A városi tévé szúrta ki a hivatal honlapján, valamint az okmányiroda bejárati ajtaján azt a tájékoztatást, melyben az olvasható, hogy május 8-tól megváltozik a nyitvatartási rend.

Eddig hétfőn, kedden és csütörtökön 8:00 és 16:30 között, szerdán 8:00 és 18:00 között, míg pénteken 8:00 és 12:30 között várták az ügyfeleket. Azonban a helyi tévé szerint ez most megváltozik. Az új rend alapján szerda kivételével minden nap csak 8:00 és 12:00 között lehet ügyet intézni a gyömrői okmányirodában. Szerdán pedig 13:00 és 18:00 között. Tehát a korábbi heti 39 helyett csak 21 órán tart nyitva az okmányiroda – állapítja meg a signaltv.hu.

Roppant módon úgy néz ki, hogy Gyömrő egyre jobban veszti el jelentőségét a térségben. Ennek egyik oka lehet a kisvárost körüllengő sorozatos botrányok. Az első pofont akkor kapta a Gyömrő 2000 körös városvezetés, mikor minden lobbi erejét bevetve sem tudta elérni, hogy Gyömrő járásközpont legyen. Majd a gyömrői rendelőintézettel kapcsolatban még január közepén kongatta meg a vészharangot a Signal TV. A televízió weboldalán azt írták, hogy több forrásból is úgy értesültek, hogy a fenntartó mérlegeli annak lehetőségét, hogy bezárja a Gyömrői Szakrendelőt. A Gyömrői Hírhatár kérdésére viszont cáfolta a hírt Bajcsy-Zsilinszky Kórház. A hírportálnak a Kórház azt írta, hogy a gyömrői szakrendelő bezárása jelenleg nem szerepel terveik között.

Az újabb mellbevágó hír pedig arról szól, hogy megvágják az okmányiroda nyitvatartási rendjét. A helyi tévé cikke egyébiránt felidézi azt is, hogy 2015 végén kapta meg a Pest Megyei Kormányhivatal Monori Járási Hivatala Gyömrő Város Önkormányzatától az egykori polgármesteri hivatali épületet. Nemcsak hogy ingyen megkapták, de előtte alaposan fel is újították és átalakították a járási hivatal kérései szerint –írták. Ámde a városvezetés akkor azért cselekedett így, mert bukta a járásközpontért vívott csörtéjét, ebből fakadóan minden segítséget felajánlott, hogy kompenzáljon és legalább az okmányirodája megmaradjon a városnak. Ennek apropóján történt meg a városközpontban lévő patinás épület felajánlása és puccba vágása a Kormányhivatal  részére.