Új iskolaszárny épülhet Gyömrőn

Döntött a kormány: egy 16 tantermes épülettel bővülhet a gyömrői Fekete István Általános Iskola. Az állam 100%-os finanszírozásában épülő intézményrész kivitelezési munkái 2021-ben kezdődhetnek el.

Mintegy hatvanmilliárd forintból épít, illetve bővít iskolákat a kormány Pest megyében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós tájékoztatása szerint a beruházások a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program részei, amelyben 278 milliárd forintot fordítanak az oktatási intézményekre.

Térségünkbe is jut a kormányzati forrásokból, Gyömrőn a Fekete István Általános Iskolát fogják bővíteni.

Az épület régi szárnyát elbontva egy új, emeletes, 16 tantermes épületrésszel bővül majd a mostani intézmény. Az építkezés 100%-os állami finanszírozással valósul meg, tehát az önkormányzat költségvetését nem terheli. A kivitelezési tervek várhatóan jövő tavaszra készülnek el, a tényleges építkezés pedig 2021-ben indulhat.

Az utolsó pillanatban lépett az önkormányzat

Az, hogy fejlődhet Gyömrő oktatási infrastruktúrája, nem csupán pályázati pénz kérdése, hiszen a város egyre zsúfoltabb, a település belső részein szinte nincs terület, ahová új iskolákat, óvodákat lehetne építeni. A kialakult helyzet miatt még a Mezey Attila vezette korábbi testület döntött úgy, hogy megvásárolja a Fekete iskola szomszédságában lévő lakóépületet és az ahhoz tartozó telket. Ez volt az egyetlen megoldás, amellyel bővíteni lehetett az oktatási intézmény területét. A telket a mostani bővítés során fogják hozzácsatolni az iskolához.

Nem ez volt az egyetlen lépés, amivel a korábbi városvezetés életben tartotta a település intézményfejlesztési esélyeit. Az önkormányzat a Fekete iskola melletti telek megvásárlásán kívül

  • telket vásárolt a Liget lakóparkban, ahol ennek köszönhetően hamarosan óvoda épül,
  • telket vásárolt a városi bölcsőde mellett, ahol ennek és egy korábbi sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan elkezdődhet az intézmény új szárnyának építése,
  • tárgyalásokat kezdett helyi vállalkozókkal annak érdekében, hogy az önkormányzat tulajdonába kerüljön a Kastélydomb lakóparkkal szemben található több hektáros terület, amelyet szintén intézményfejlesztésre kívánt felhasználni. Ez a tárgyalásfolyamat az októberi választás miatt végül megszakadt.

Bár a telekvásárlások plusz kiadásokat róttak a városra, de ezzel életben tartották az intézményfejlesztési esélyeket Gyömrőn.

Nyitófotó: A gyömrői Fekete István Általános Iskola (Fotó: merce.hu)

One thought on “Új iskolaszárny épülhet Gyömrőn

  • 2019-11-22 at 10:55
    Permalink

    Ami most “város fejlesztés” címen történik, azokhoz az előző “városvezetés” teremtette meg az alapokat, a lehetőségeket!
    Reméljük, a jelen “városvezetéssel” nem a tőlük megszokott- szerződésekbe foglalt, látványtervekkel beígért, bemutatott és meg nem valósult- létesítmények sorozata bővül, amikben milliók “tűntek el”! 😣
    Aggodalommal tölt el, hogy az általuk előzőleg “elővételi jogú, éves szinten 150 ezerért /havi 12.oooft/ bérleti jogú, ifjúsági táborra az Alapító Tagság megkérdezése, hozzájárulása nélkül – ebben a pár hetes időszakban- már hitelt vettek fel! 😈
    Aminek működtetéséhez erre szüksèg nincs! Az Alapítók munkája, előzetes tárgyalások során, önkormányzati tulajdonként az Erzsébet programba bevonva ismét nagy létszámmal tudja fogadni a gyerekeket!
    Az eddigi “lerobbantani, olcsón megszerezni”- amitől nem a közösség gyarapodott, már nem megy! 😨😨😨

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..