Nemzetközi porondon az ecseri táncosok

Kijutott a horvátországi Európa bajnokságra az ecseri E-dance táncstúdió csapata. A fiatal tehetségek május elején mutathatják meg tudásukat a nemzetközi versenyen.

Az ecseri E-dance tánccsapata állhatott a dobogó legfelső fokára a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyének modern tánc bajnoki elődöntőjén és kvalifikációján. Ez azt jelenti, hogy lesz kikért szorítani a nemzetközi porondon, hiszen az eredménynek köszönhetően az E-dance táncosai is részt vehetnek a következő Európa bajnokságon, amit Horvátországban rendeznek május 5 és 7 között.

A Zágrábi Nemzetközi Bajnokságig apró, de annál fontosabb lépésekben jutott el a társaság. A stúdió legkisebbekből (7-9 évesekből) álló csoportja idén kezdte meg a komolyabb táncversenyeken való részvételt. Először az V. Abigél Országos Minősítő Táncfesztiválon szereztek ezüst minősítést a Kalózok című látványtánc koreográfiájukkal, majd a Magyar Látványtánc Sportszövetség budapesti kvalifikációján a dobogó második helyén végeztek, s így jutottak tovább a 2017-es Látványtánc Magyar Bajnokságra.

Az E-danceről

Az E-dance Tánc-és Mozgásstúdió 2009-ben jött létre Ecseren, azóta számos táncversenyen vettünk már részt kiemelkedő, dobogós helyezésekkel, különdíjakkal – tájékoztatta a Reflexxet Virágné Szilágyi Edina. A társulat okleveles táncpedagógusa elmondta, hogy komolyabb, országos versenyeken való részvételekbe 2015-ben kezdtek, s először 2016-ban kvalifikálták egyszerre 3 csapatukat is a VII. Látványtánc Európa Bajnokságra, a szlovákiai Lévába, ahol két 4-ik és egy 3-ik helyezést értek el.

(A fotót Szilágyi Edinától kaptuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..