150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Üllő egy új piac megépítésére. A beruházás összköltsége a szükséges önerővel együtt meghaladja a 320 millió forintot. Az önkormányzat most közzétette a piac látványterveit.

Az új piac a városháza melletti önkormányzati tulajdonú területen épül fel. A közel 800 négyzetméteres létesítményben 40 elárusító helyet, 12 üzlethelyiséget, illemhelyeket, irodákat és ügyfélteret alakítanak ki. Az új piaccsarnok részben fedett lesz, fényáteresztő tetőszerkezettel. A projekt keretében 13 új parkolót és 30 kerékpár számára alkalmas tárolót alakítanak ki, így a meglévőkkel együtt egyszerre 124 autó várakozhat majd az új piac közelében.

A beruházást előkészítő feladatok közel 6 hónapot vesznek igénybe, az építkezés tervek szerint 2020 elején kezdődik. A helyiek várhatóan 2021 tavaszán vásárolhatnak először Üllő leendő piacán.

Üllő Város Önkormányzata az alábbi látványterveket tette közzé a beruházásról:

Az új, üllői piac látványterve