Az ecseri dr. Kóspál Ágnes csillagász vehette át az ENSZ, az UNESCO és a L’Oréal fiatal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díját. A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársát Párizsban érte a megtiszteltetés még múlt héten.

A világ minden tájáról érkezett, mintegy 1500 pályázatból kiválasztott nyerteseknek a 15 ezer euróval (4,6 millió forinttal) járó díjat egy 12 tudósból álló zsűri ítélte oda. A nemzetközi elismerésre azok a kutatónők pályázhattak, akik hazájukban már elnyerték a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért ösztöndíját. Dr. Kóspál Ágnes ezt 2015-ben érdemelte ki.

Ez a díj elismerése az eddigi munkámnak, és biztatás ahhoz, hogy még több energiával és lelkesedéssel végezzem a jövőbeli munkámat. Ez felelősség is ahhoz, hogy példaképet nyújtsunk a következő generációknak

– mondta az MTI-nek Párizsban dr. Kóspál Ágnes.

Dr. Kóspál Ágnes a harmadik magyar kutató, akit beválasztottak a Nemzetközileg Kiemelkedő Tehetségek közé. A díjat korábban Czöndör Katalin neurobiológus (2014) és Farkas Eszter agykutató (2016) vehette át.

Dr. Kóspál Ágnes (középen) az átadón (Fotó: ecser.hu)

(Címlapfotó: origo)