Vannak, akik örülnek és természetesen vannak, akiket ez felháborít. Ennek ellenére egészen biztos, hogy nem lesz bikini megyénk legszebb hölgyén.

Idén rendezik meg második alkalommal a Pest Megye Szépe elnevezésű versenyt, amely 2017 őszén indult útjára. A versenyre augusztus végéig jelentkezhetnek azok a 18 és 25 év közötti hölgyek, akik állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek Pest megyében, vagy Budapesten. A feltételek között szerepel, hogy a pályázónak hajadonnak, gyermektelennek kell lennie. Vannak kizáró okok is: akiről korábban teljes akt-, illetve hasonló jellegű felvétel készült, vagy akinek tetoválása van, az nem vehet részt a megmérettetésen.

Szépségverseny bikini nélkül

Szomorkodhatnak azok, akiknek a fürdőruhás felvonulás jelentette a szépségversenyek legérdekesebb részét, ugyanis egyre több rendezvényen igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a résztvevők belső értékeire. Ennek köszönhetően már vannak olyan vetélkedések, ahol a lányoknak nem kell magukat megmutatniuk bikiniben.

A Pest Megye Szépe verseny is ezek közé tartozik, a rendezvény egyik különlegessége, hogy itt már nincs fürdőruhás felvonulás, tehát biztos, hogy a versenyzők nem fognak bikiniben mutatkozni. Ugyancsak érdekességnek számít, hogy a hölgyeknek a megye különféle értékeinek ismeretéről kell számot adniuk a zsűri előtt.

Tavaly a vándorkorona egy érdi hölgy, Kerepesi Réka fejére került, akkor még nem volt képviselője térségünknek a versenyen. Bízunk benne, hogy idén már lesz kinek szurkolnunk.

A 2017-es Pest Megye Szépe verseny győztesei

A 2017-es Pest Megye Szépe verseny győztesei (Fotó: Pest Megye Szépe Facebook-oldal)

 

(Nyitófotó: Miss World Hungary Facebbok-oldal)