Vezetőcsere történt a monori Jobbikban, a tagság új emberrel vág neki az országgyűlési választások utáni időszaknak. A helyi szervezet azt mondta, hogy lezárta a múltat és csak a jövőre koncentrál.

A radikális párt kongresszusát követően a helyi csoportokban is tisztújítást tartott a Jobbik. Ennek apropóján a monori szervezet eddigi elnöke, Lendvay Endre jelezte, hogy már nem kíván újra indulni az elnöki pozícióért. A tagság egyhangú támogatásával Molnár János irányítja a szervezetet a továbbiakban.

Lendvay nem csak a Jobbik monori szervezetét vezette, hanem ő volt a párt országgyűlési képviselőjelöltje is Pest megye 10-ik számú választókerületében. A szervezet tájékoztatása szerint Lendvay Endre csak sok beszélgetés és győzködés után vállalta a korábbi jelöltséget, ami a párt megítélése szerint nem volt egyszerű. Lendvay végül közel 13 ezer szavazatot kapott az április 8-i országgyűlési választáson, ami a leadott szavazatok több mint 26%-át jelentette, de még ez is csak a második helyhez volt elegendő. (A körzetet Pogácsás Tibor, a FIDESZ-KDNP jelöltje nyerte 53%-os eredménnyel.) A jobbikos politikus országos listán sem szerepelt olyan helyen, hogy az parlamenti mandátumot eredményezzen.

A Jobbik monori szervezete azt írta, hogy lezárják az eddigi időszakot és csak a következő feladatokra koncentrálnak. Egyúttal jelezték azt is, hogy

A monori Jobbik továbbra is egységes nincs széthúzás és nem fog megszűnni sem.

 

(Nyitófotó: Lendvay Endre a választás éjszakáján, Forrás: Lendvay Endre Facebook-oldala)