Pénzügyi évet zártak az ecseri nyugdíjasok

Éves beszámolót tartott az Ecseri Nyugdíjas Klub, amely közel kétszáz tagjával Ecser egyik legnagyobb szervezete. A Klub közgyűlése a Rábai Miklós Művelődési Házban tartotta összejövetelét február 11-én, szombaton, amelyen a szervezet gazdálkodásának részleteiről értesülhettek a résztvevők.

Kurunczi Lajosné levezető elnök köszöntése után Szilágyi Ferencné ismertette a Klub gazdálkodásának főbb adatait. Ahogy az a legtöbb civil szervezet esetében tapasztalható, az Ecseri Nyugdíjas Klub is főképp saját tagdíjakból, illetve a helyi önkormányzat támogatásaiból tartja fenn magát. A település a pénzbeli segítség mellett utazási költségek átvállalásával, illetve rendezvényhelyszínek biztosításával is közreműködött a szép korúak klubjának működésében. A támogatás jó helyre került, hiszen a Klub tavaly több kirándulást, fellépést és rendezvényt tartott.

A száraz adatok kötelező beszámolója után természetesen ez a találkozó sem múlhatott el könnyedebb program nélkül, a Nyugdíjas Klub Kultúrcsoportjának műsora után vacsorával és tánccal zárták a hivatalosan is a tavalyi esztendőt.

Forrás: ecser.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .