Online aláírásgyűjtés indult a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalon uralkodó áldatlan állapotok miatt. A petíciót az egyik utas kezdeményezte, aki saját bevallása szerint több mint két évtizede ingázik bérletesként az említett vonalon, s eközben szembesül a mindennapi kényelmetlenségekkel is. Most megunta a problémákat.

Az aláírásokat egy olyan levélhez gyűjtik, amiben konkrét segítséget kérnek, illetve várnak el a vasúttársaságtól. A Gyömrői Hírhatárhoz is eljuttatott levelet a vasúttársaság vezérigazgatójának címezték, s abban többek között úgy fogalmaznak:

„A MÁV Start miatt mindannyiunkat erkölcsi kár ér, hiszen állandóan magyarázkodnunk kell munkáltatóinknak, tanárainknak a késés miatt (akkor is, ha a késést már vélelmeztük az időjárásra való tekintettel és sajtóreferensük, Lőcsei Virág jó tanácsát megfogadva el is indultunk egy-két vonattal „korábban”). A diákok késését ezenfelül még tetézi az ügyfélszolgálati iroda előtti sorban állás a késés igazolásáért.”

Petíciót egyébként ITT lehet aláírni.