Novemberben elkezdődik az új maglódi bölcsi toborzója. A jelenlegi tervek szerint 2019 elején adják át az új intézményt.

Hamarosan le lehet tölteni a maglódi önkormányzat honlapjáról azokat a jelentkezési lapokat, amelyekkel a Klenovai városrészen épülő új bölcsibe kérhetik gyermekük felvételét a maglódi szülők. A bölcsőde maximum 84 kisgyermeknek tud helyet biztosítani, a jelentkezések elbírálásakor elsőbbséget élveznek a GYES-ről munkába visszatérő édesanyák 2 éves korú gyermekei. Ha emellett maradnak még szabad helyek a leendő intézményben, akkor akár 20 hetes kortól is beírathatók lesznek a gyerekek.

Az új maglódi bölcsőde látványterve

Az új maglódi bölcsőde látványterve (Forrás: Maglódi Önkormányzat)

A település még 2017 nyarán nyert 400 millió forintot új bölcsőde építésére. Ez volt a legmagasabb összeg, amelyet a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében elnyerhetett egy önkormányzatnak.

A kivitelezés idén márciusban indult és bár az esős időjárás néha befolyásolhatta a munkát, jelen állás szerint jövő év elején átadják az épületet. A közel 900 négyzetméteres új bölcsiben 3 gondozási egységet és 6 csoportot alakítanak ki. Az épületben helyet kap egy tálalókonyha, mosoda, babakocsi-tároló, öltözők, mosdók, fűtési helyiség, két iroda és egy irattár. A leendő intézmény természetesen teljesen akadálymentes lesz.

 

Nyitófotó: Épül az új maglódi bölcsőde (Fotó: Maglód Város Facebook-oldala)