Sokan egyelőre csak legyintenek arra a hírre, miszerint pár éven belül Rákoskeresztúrig járna a metró. Ennek ellenére a kerültet polgármestere állítja, hogy jól áll a projekt ügye.

Újabb látványtervek bukkantak elő az M2-es metró rákosmentére tervezett szárnyvonaláról. A Rákosmenti Pirítós Facebook-oldala egy futurisztikus kinézetű, oszlopokon álló metróalagútról és egy felszíni állomásról tett közzé képeket.

Bár a fővárosiak közül többen hitetlenkednek, de Riz Levente szerint sok közlekedésfejlesztési projekt küzd az Európai Unió és a magyar kormány támogatásáért, amelyek között jól áll a rákosmenti projekt ügye. A XVII. kerület polgármestere az Info Rádió csütörtök reggeli műsorában elmondta, hogy

a főváros már megrendelte a rákoskeresztúri szárnyvonal engedélyes terveinek kidolgozását, és ezek 2019-ben várhatóan eljutnak a jogerős építési engedély szintjéig.

Hozzátette azt is, hogy a megvalósítás csak 2020 után lehetséges.

Az Örs vezér tere és a Cinkota közötti szakasza az Örs vezér téri átkötéssel együtt 110 milliárd forintból, míg a rákoskeresztúri szárnyvonal legoptimistább esetben is minimum 123-127 milliárd forintból valósulna meg. Az új metróvonalszakasz kiépítésével várhatóan sokan letennék az autóikat és váltanának közösségi közlekedésre.

Az M2-es mtró meghosszabbításának látványterve

Az M2-es metró meghosszabbításának látványterve (Forrás: Rákosmenti Pirítós)

 

Az M2-es mtró meghosszabbításának látványterve

Az M2-es metró meghosszabbításának látványterve (Forrás: Rákosmenti Pirítós)