Eredményt hirdettek az elektromos töltőállomások kiépítéséről szóló pályázatokban, lapinformációk szerint gyakorlatilag minden település elnyerte a támogatást, amelyik elindult. A Jedlik Ányos Tervnek köszönhetően hamarosan térségünkben, például Gyömrőn is lehet majd elektromos autóval tankolni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium még 2016 nyarán hirdetett pályázatot elektromos töltőállomások kiépítésére, hogy ezzel lökést adjon az elektromobilitás fejlesztésének. Az 1,25 milliárd forintos keretre a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhattak. A kormány ezzel a támogatással kívánja elérni, hogy minden nagyobb településen elérhető legyen a töltési lehetőség és ezzel együtt az elektromos járművek használata. A tárca korábbi számításai szerint legalább 1000 e-töltőpont jönne létre az országban, ezek közül az egyik Gyömrőn.

Korábban a Világgazdaság kikérte a pályázattal kapcsolatos adatokat, amely szerint összesen hetvenhárom önkormányzat jelentkezett be az e-töltők telepítésére a december 31-i határidőig. A települések összesen 209 töltő telepítéséhez kérték az állam támogatást, amely elmarad attól, amire a tárca előzetesen számított. Az adatokat megismerve a gazdasági napilap úgy fogalmazott, hogy

Gyakorlatilag minden pályázó nyertesnek tekinthető.

A töltőknek előírás szerint a nap 24 órájában működniük kell, és használatukat kötelezően ingyenessé kell tenni.

(Fotó: nogradhont.hu)