Sokáig fogják még emlegetni a mostani hétvégét a Maglódi Torna Club háza táján. A Vecsésre látogató focicsapat az első félidőben három gólt kapott, azonban ekkor még közel sem volt vége a mérkőzésnek.

Alapos vereséget szenvedett a Maglód TC a megyei I. osztály hétvégi fordulójában. A szomszédvárak találkozóján a sárga-kékeket a Vecsési gárda fogadta, akik kilencven perc alatt hétszer zörgették meg a maglódiak kapuját. A vendégek közel fél óráig tartották az iramot, ezután viszont teljesen csődöt mondott a védelmük.

Rakita Gábor, a maglódiak trénere a mérkőzés végén úgy fogalmazott

Semmi előjele nem volt annak, hogy ekkora vereségbe szaladunk bele és a mérkőzés sem úgy indult. Semmilyen szinten nem lehet csapatként így összeesni. Elnézést kérek a szurkolóktól!

A gólszerzők sorrendben a következők voltak:

  • Farkas Tamás (a 28-ik percben),
  • Borsi Márton (a 41-ik és a 42-ik percben),
  • Tóth Attila (a 47-ik és a 49-ik percben),
  • Farkas Ádám (a 71-ik és a 74-ik percben).

A meggyőző eredmény után továbbra is a Vecsés FC vezeti a Pest megyei I. osztály tabelláját 41 ponttal. A Maglód TC jelenleg a 10-ik helyen áll.

A legjobb összefoglaló – Eredményjelző a meccs végén.

Fotók: Vecsés FC