Elkészültek az új bölcsik Maglódon és Vecsésen

Új bölcsődét vehetnek birtokba Maglód és Vecsés legfiatalabb lakói. Térségünk ügyesen pályázó és lobbizó városvezetői most egy kis időt nyertek, egyes településeken viszont évek óta nem tudnak mit kezdeni a rohamosan növekvő gyermeklétszámmal.

Három évvel ezelőtt, 2016 első felében nyújtották be pályázataikat térségünk települései bölcsőde és óvodafejlesztésre. A megálmodott intézmények megvalósítására a pályázat benyújtásától számítva 3 évig kellett várni. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében most két településen is új bölcsőde épült.

Maglód

Maglódon egy közel 900 négyzetméteres bölcsődét vehetnek birtokba a helyi gyerekek. A Szitakötő bölcsődében 3 gondozási egységet és 6 csoportot alakítottak ki, emellett létrehoztak az épületben egy tálalókonyhát, mosodát, babakocsi-tároló, öltözőket, mosdókat, fűtési helyiségeket, illetve két irodát és egy irattárat. Az új maglódi intézményre több mint 399 millió forintot nyert a Tabányi Pál vezette önkormányzat.

Vecsés

Ugyanezen a pályázaton Vecsés is több mint 355 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. Az elnyert forrást a Szlahó Csaba vezette önkormányzat további 121 millió forinttal egészítette ki, így a projekt összköltsége meghaladta a 475 millió forintot. A pénzből egy 56 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde épült a városban.

A vecsési bölcsőde (Fotó: vecsesitajekoztato.hu)

A Semmelweis Bölcsőde új tagbölcsődéje a Damjanich utca 34. szám alatt épült meg. A 763 négyzetméteres, földszintes intézmény a gondozási termek mellett egy jól felszerelt melegítőkonyhát, és egy sószobát is magába foglal. Az épülethez 1600 négyzetméteres játszóudvar, 11 férőhelyes parkoló és egy 10 beállós kerékpártároló tartozik.

Gyömrő

2016-ban két másik város, az akkor még Gyenes Levente vezette Gyömrő és a Kissné Szabó Katalin által irányított Üllő is benyújtotta a pályázatát, ők azonban nem kaptak lehetőséget építkezésre. A két település közül Gyömrő az, ahol egyre nagyobb gondot jelent a gyerekek elhelyezése.

Intézménynek szánt telek a Liget Lakóparkban Gyömrőn
Intézménynek szánt telek a Liget Lakóparkban Gyömrőn (Fotó: Reflexx)

Gyömrőn hosszú évek óta problémát jelent a növekvő gyermeklétszám, ám a korábbi városvezetés szinte semmit sem tudott kezdeni a helyzettel. A pályázati forrásokért folytatott versenyben rendre alul maradtak. A település korábbi polgármestere, Gyenes Levente nem tudta kilobbizni, hogy új óvoda, vagy új bölcsőde épüljön a településen, pedig a gyermeklétszám már 2016-ban is komoly problémákat okozott a városban. A VEKOP-os forrásokra Gyömrő is benyújtotta a pályázatát, de csak fejlesztésre kapott támogatást, így a város lakossága a mai napig irigykedik a szomszéd településeken épülő intézményekre.

Az időközben polgármestert váltó városban mai napig küzdenek azért, hogy a sokéves lemaradást valahogy ledolgozzák. Mezey Attila jelenlegi polgármester a református egyházzal folytat tárgyalásokat arról, hogy egy teljesen új óvoda épülhessen a városban. Az ehhez szükséges területet már belterületbe vonta a helyi képviselőtestület, és az ezzel járó fejlesztési hozzájárulást is elengedték, ezzel is elősegítve az intézmény mielőbbi megvalósulását. Emellett a meglévő bölcsőde bővítését is előkészítették, a képviselőtestület már megvásárolta az ehhez szükséges földterületet.

Remények szerint előbb-utóbb Gyömrőn is örülhetnek majd a város legfiatalabb lakói egy új intézményeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..