Egy gyömrői férfi gázolt az autópályán

A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Egy állampolgári bejelentésnek köszönhetően a rendőrség egy elhunyt személyt talált az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán. A nyomozók megállapították, január 2-án 1 óra 10 perc körül egy Budapest felől Mogyoród irányába tartó autó gázolt el egy úttesten sétáló nőt. A gépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint lefoglalták az udvaron megtalált autóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat eljárást a gyömrői férfi ellen.

 

Nyitófotó: Gázolásos baleset az M3-as autópályán (Fotó: police.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .