Döntött a kormány: A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzálog-hiteltartozás.

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől. Erről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára számolt be csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón.

Az MTI tudósítása szerint a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése. A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú. Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell igényelni. Az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak.

A mostani döntéssel – a CSOK-kot is beleszámolva – már 13 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a családoknak, akik legalább három gyermeket vállalnak, ezzel jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy az elöregedés csökkenjen és a nyugdíjrendszer is stabillá váljon a jövőben.

A bejelentésről szóló videót az alábbiakban tekintheti meg: