Április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik a magyar költészet napját. Ezen a napon számos kulturális találkozót, könyvbemutatót és különböző irodalmi rendezvényt tartanak Magyarországon. A Maglódi Amatőrök a Kultúráért Egyesület (MAGAM) szervezésében április 8-án, szombaton, Maglódon is tisztelegnek a magyar irodalom múltja és jelene előtt.

A délután 16 órakor a Művelődés Házában kezdődő rendezvényen a helyi verspályázat alkotásait hallgathatja meg a közönség. A találkozón fellép a Vermesy Kamara Filharmónia zenekar Tóth István vezetésével, majd Lennert Móger Tímea vajdasági költőnő adja elő az Innensemerre című művét.

Egy különleges előadást is megtekinthetnek az ünnepség résztvevői, ugyanis Bogár László, a közismert közgazdász professzor közéleti zenés műsort ad elő Dörner György, az Új Színház igazgatója és a Hungaro Együttes társaságában.

A rendezvény szervezésében a MAGAM mellett közreműködik Maglód Város Önkormányzata, Maglód Művelődési Háza (MagHáz), illetve a Fidelitas.

A MAGAM-ról

Az egyesület közel 10 éve vesz részt aktívan Maglód és a régió kulturális életének felpezsdítésében. Rendezvényeiken kifejezetten fontos szerepet tölt be az élő zene, a hagyományőrzés, és a kultúra, legyen szó néptáncról, gasztronómiáról, vagy éppen tudományos kísérletekről. Az Egyesület nevéhez köthetők a Maglódi Nagyhíd Fesztivál mellett többek között az Ötórai Tea néven futó beszélgetések, vagy éppen a Chips Klub délutánjai.