Egy év alatt térségünk négy településen is feloszlott a Jobbik. Ezúttal Monoron döntöttek úgy a radikálisok, hogy kilépnek a szebb napokat élt szervezetből.

Vecsés és Gyömrő és Üllő után Monoron is úgy döntött a Jobbik helyi szervezete, hogy kilép a pártból. A monoriak erről március 22-én, péntek reggel adtak ki egy közleményt, amelyet az alábbiakban szó szerint idézünk:

Tisztelt csoporttagok!

A Jobbik monori alapszervezetének tagsága a tegnapi taggyűlésén egyhangúlag úgy határozott, hogy kilép a Jobbik Magyarországért Mozgalomból és ezzel a monori alapszervezetet is feloszlatja. A döntést a volt tagság a Jobbik belső ügyeként kezeli valamint kijelenti, hogy nem kíván másik jelenleg működő pártba vagy mozgalomba belépni.

Köszönjük az elmúlt több mint tíz évben nyújtott támogatást és szavazatokat! Rengeteg barátot és harcostársat szereztünk ez idő alatt, ezek a kapcsolatok reményeink szerint tovább fognak élni! A harcot nem szeretnénk feladni, keressük az új lehetőségeket!

Adjon az Isten szebb jövőt!

A mostani döntésnek már 2018 tavaszán érezni lehetett az előszelét, amikor Lendvay Endre, a párt korábbi országgyűlési képviselőjelöltje bejelentette, hogy nem kíván újraindulni a monori Jobbik elnöki székéért. A szervezet akkor még bizakodóan tekintett a jövőbe.

Nyitófotó: 24.hu